2011. július 30., szombat

A jó kritikus ne kritizáljon

Sokáig azt hittem, hogy a Tusványosi Nyári Szabadegyetem programsorozatának legértelmetlenebb mondatáért járó díjat Szalai Annamáriának adhatjuk, eme elmés megállapításáért : "a médiavilág egyes szereplői sokszor a véleménynyilvánítás alapjoga mögé bújva próbálják elérni, hogy rájuk semmiféle szabályozás ne vonatkozzék." Tévedtem, a Magyar Teátrum által szervezett pódiumbeszélgetés, a Kritika és Színház résztvevői még képtelenebb, már-már oximoronnak mondható következtetésre jutottak: a színházkritikus ne kritizáljon.

2011. július 26., kedd

Az újságírói forrásvédelem vége

A szólásszabadság és az internetes tartalmak egyre inkább elhidegülni látszó viszonyát taglaló előző posztban már beszámoltam Bodoky Tamás esetéről. Röviden arról van szó, hogy az átlátszó.hu főszerkesztőjét egy, a Brokernet meghackelését kiszivárogtató írása miatt a rendőrségen kihalgatták, információforrása felfedésére kötelezték, majd, miután ezt megtagadta, laptopjának merevlemezét lefoglalták. Bodoky az eljárás miatt panaszt nyújtott be a rendőrségre, ezt utasították most el. Azt már eddig is tudtuk, hogy a konkrét ügyben nem sokat számított az újságírói forrásvédelem, az elutasító határozat indoklásából (pontosabban: az indoklás hiányából) az is kiderül, más büntetőügyekben sem igen fog.

2011. július 23., szombat

A nemszabadság háza: a Médiahatóság és az internet

Július 15-én a Freedom House nemzetközi sajtószabadság-figyelő szervezet "The Promises We Keep Online" címmel írt jelentést a Helsinki Bizottságnak. Az internetes véleménynyilvánítás szabadságával foglalkozó dokumentum külön kitér Magyarország helyzetére, a "nagy vitákat kiváltó" tavalyi médiatörvényre, a Médiahatóság omnipotenciájára, az "elképesztően homályos kategóriák alapján kiróható büntetési tételekre." Elismeri, hogy a nemzetközi hiszti nyomására megváltoztatott törvény némileg kedvezőbbé tette a netes orgánumok helyzetét, de leszögezi, hogy a soft verzió is tele van érthetetlen, aggályos rendelkezésekkel. Példát is hoz a David J. Kramer által jegyzett felirat: a népszavás kommentek és Bodonovich Jenő médiabiztos esetét hánytorgatja fel (konkrét megnevezés nélkül). Felveti a jogos kérdést, mégis hogy lehet az, hogy míg a törvény körül sertepertélő teljes médiaelit a kommentelés szabadságát hirdeti, addig a gyakorlat ezzel éppen ellenkező irányba tart.


2011. július 21., csütörtök

Sok pénz és magyar zene kell a Klubrádió frekvenciájának elnyeréséhez

Július 21-én, kilenc másik médiaszolgáltatási lehetőségre vonatkozó, végleges pályázati felhívással egyetemben, nyilvánosságra hozta az NMHH az eddig a Klubrádió által használt, 95.3-as budapesti frekvencia pályáztatásának feltételeit is. A rádió vezérigazgatója még júniusban elmondtaa Narancsnak: a pályázati felhívásból kiderül majd, hogy "valóban arra használja-e a politikai vezetés a [média]törvényt, amivel indokolta annak megalkotását (...), vagy arra, amitől olyan sokan tartottak, hogy elhallgattassa a neki nem kívánatos véleményeket." A Klubrádió az előzetes pályázati felhíváshoz 22 pontos módosító javaslatot nyújtott be, melyet az NMHH pár órával a kézhezvétel után komolytalannak nyilvánított.  A végleges anyagot olvasván láthatjuk, nem is vették komolyan.

2011. július 20., szerda

Bor vs. szólásszabadság: 0-1

Kedd óta tudjuk: nyilvánosan is szarozhatjuk a borokat Európában. A Strasbourg-i Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy a magyar hatóságok jogszerűtlenül jártak el, mikor Uj Péter újságírót becsületsértés vádjában elmarasztalták a Tokaji Kereskedőház olcsó borának leszarozása miatt. A magyar adófizetők 3580 eurójába került egy olyan per, amit már elindítani is tök felesleges volt.


2011. július 19., kedd

Stay objective!



Az újságírói objektivitás iskolapéldáját nyújtja számunkra az Index kínai polgármesterhelyettes-kivégzésekről szóló cikke. Az MTI-től szó szerint átvett hír tudósít a két politikus kivégzéséről, a vádról (korrupció), sőt, még a bírósági eljárás rejtelmeibe is beavatja az olvasót. A hírszerkesztő ezzel a bekezdéssel zár: "Kínában régóta súlyos gondot jelent a járványszerű méreteket öltő vesztegetés. Egy négy évvel ezelőtti felmérés szerint a korrupció évente 86 milliárd dollárjába kerül az országnak." No persze, a járványszerű korrupció az gond, a kivégzéshullám abszurditására ellenben föl sem kell hívnunk a kedves hírfogyasztó figyelmét. Mintha csak ez lenne a normális.

2011. július 18., hétfő

Kína nem szórakozik

Csökkentené a szórakoztató műsorok adásidejét az SARFT, a kínai rádió,  film és televízió főhivatal - adja hírül az Index. A döntést azzal indokolja az állami hivatal, hogy ezek a műsorok károsak a tömeg számára, ezért valami komolyabbal kell helyettesíteni őket. Én ugyan nem vagyok ellene semmi jónak, így a tömegek igényes szórakoztatásának,  minőségi műsorokkal való ellátásának sem; de azért egy percig se legyen kétségünk afelől, hogy a kínai kormány nem a tömegek elhülyülése ellen, hanem éppen azért dolgozik. A hülyéket ugyanis irányítani lehet. És az ugyan 100%, hogy egy Mónika-show-szerű műsor megtekintése után az ember lexikális tudása és nyelvi kompetenciája nemigen fejlődik, de az is biztosra vehető, hogy a hivatalos ideológiától eltérő véleménye alakul ki a tárgyalt kérdésekről: családi kapcsolatokról, abortuszról, tudom is én miről. Az ideológiát ugyanis leginkább az jellemzi, hogy végletesen elszakad az emberek (mindig sokféle) mindennapi tapasztalataitól. A bulvárműsorok meg pont ezeket mutatják be, alternatívát kínálnak, kiutat mutatnak az ideológia egyedülvalóságából, amit ugye egy diktatúra nómenklatúrája nem néz jó szemmel. Amilyen megmosolyogtató, olyan tanulságos, hogy nevezett hivatal először éppen az időutazásos filmeket és sorozatokat tiltotta be. Az örök, mozdulatlan jelenből nincs kiút, még képzeletben sem.

2011. július 17., vasárnap

A nacionalizmus retorikája és a cigányság társadalmi kirekesztése

„The fundemantal coerciveness of society lies not in its machineries of social control,
but in its power to constitute and to impose itself as reality.”
Peter L. Berger


Juhász Oszkár, a Jobbik jelöltje nyerte az időközi polgármester-választásokat Gyöngyöspatán. Ténykedését és annak eredményét előre megjósolni nem lehet, az mindenesetre sokatmondó, hogy "szebb jövő virradt Gyöngyöspatára" címmel tartott sajtótájékoztatót győzelme után. Ez alkalomból egy pár hónapja írt dolgozatomat olvashatjátok, mely a kialakult helyzet társadalmi okaira kérdez rá. Reblog és átütő iskolaszag, de talán nem lesz haszontalan.

Lázár: Píszí Parlamentet!

Akár pénzbüntetéssel vagy a képviselői státusz felfüggesztésének kilátásba helyezésével is sújthatná a jövőben a magyar Parlament Házszabálya - az EP hasonló dokumentumához hasonlóan - a zsidózást és a cigányozást, tágabban azt, hogy "ember és ember között, magyar és magyar között" egy-egy honatya különbséget tegyen - nyilatkozta Lázár János az origo-nak, reagálva  a jobbikos Novák Előd az egyházügyi törvény hétfő éjjeli vitája során elhangzott, a zsidóságot, konkrétan pedig Fónagy János-t sértő megjegyzéseire.

2011. július 16., szombat

Csöpögtet a Chili

Kellemes meglepetés ért ma reggel, az internet vivmányainak köszönhetően hozzám is eljutott a hír, hogy a tervezett hétfői rádiós premier helyett már tegnap leadta a KROQ rádió a Red Hot Chili Peppers új számát, az Adventures of Raindance Maggie-t, miután az véletlenül (!) felkerült a banda honlapjára.


A mi kérdéseink, amik válaszok - Péntek8, HírTV júl. 15.

"Ismét Gajdics Ottóval kettesben képviseljük önöket és az önök kérdéseit mai vendégünkkel, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel szemben" - így a határozott felütés Csermely Péter műsorvezetőtől. A 40 akárhány perc alatt vajmi kevés bennem felmerülő kérdésre ismerek rá, ami nem baj, elvégre nem vagyunk egyformák. Azt sem mondhatjuk, hogy a kérdések a vendéggel szemben hangzanak el, inkább amolyan kormány-Schmitt relációt vélek itt felfedezni - ellensúly helyett egyensúly - dehát ezen sincs sokat puffogni, jobb a békesség meg aztán nem is nagyon vártunk mást.