Az újságírói forrásvédelem vége

A szólásszabadság és az internetes tartalmak egyre inkább elhidegülni látszó viszonyát taglaló előző posztban már beszámoltam Bodoky Tamás esetéről. Röviden arról van szó, hogy az átlátszó.hu főszerkesztőjét egy, a Brokernet meghackelését kiszivárogtató írása miatt a rendőrségen kihalgatták, információforrása felfedésére kötelezték, majd, miután ezt megtagadta, laptopjának merevlemezét lefoglalták. Bodoky az eljárás miatt panaszt nyújtott be a rendőrségre, ezt utasították most el. Azt már eddig is tudtuk, hogy a konkrét ügyben nem sokat számított az újságírói forrásvédelem, az elutasító határozat indoklásából (pontosabban: az indoklás hiányából) az is kiderül, más büntetőügyekben sem igen fog.

Bodoky a médiatörvényre hivatkozva azt állította, hogy bírósági eljárás során is jogosult titokban tartani információforrását, amennyiben az információ napvilágra kerüléséhez közérdek fűződött, és azt is szeretett törvényünk paragrafusaiból olvasta ki, hogy a hatóság csak kivételesen indokolt esetben kötelezheti őt forrása megnevezésére. Az elutasító határozat sem azt nem vizsgálja, vajon a kiszivárogtatás közérdeket szolgált e, sem azt, hogy az eset vajon kivételesen indokolta e az eljárás brutalitását. Egyszerűen azt mondja, hogy a főszerkesztő hiába jön itt a médiatörvénnyel, hiszen "büntetőeljárás keretében foganasított eljárási cselekményre kizárólag a büntetőeljárási törvényben megfogalmazott mentességi okok vonatkozhatnak." Az pedig "nem tartalmaz olyan rendelkezést, ami alapján Bodoky Tamás Richárd jogosan megtagadhatná az információforrásának kilétére vonatkozó kérdésekre történő válaszadást."

Ez tulajdonképpen annyit jelent, hogy a büntetőjog területére belépő esetekben vége az újságírói forrásvédelemnek, ami egyenlő az oknyomozó újságírás halálával, hiszen ez utóbbit nyilván azok az ügyek izgatják, amelyek büntetőjogilag is érdekesek lehetnek. Ezek után belső információt csak az fog kiszivárogtatni, aki a nevét is vállalja, akkor meg simán megírhatja ő is, minek az újságíró?

Az oknyomozó zsurnaliszták léténél csak a médiatörvény hivatkozott passzusai tűnnek feleslegesebbnek. Elismerem, hogy a közérdek és a kivételesen indokolt eset elég homályos kifejezések, nem egy jogász fel is hívta a jogalkotó figyelmét arra, hogy lesznek majd velük értelmezési problémák. De arra azért kevesen számítottak, hogy egyáltalán meg sem próbálják majd kihámozni a rendelkezések értelmét. Pedig ez a helyzet. Azért lassan elkezdhetnénk törni a fejünket, ha addig nem is, a Strasbourg-i bíróság előre borítékolható ítélete után kezdenünk kell valamit médiatörvényünkkel.