Július 15-én a Freedom House nemzetközi sajtószabadság-figyelő szervezet "The Promises We Keep Online" címmel írt jelentést a Helsinki Bizottságnak. Az internetes véleménynyilvánítás szabadságával foglalkozó dokumentum külön kitér Magyarország helyzetére, a "nagy vitákat kiváltó" tavalyi médiatörvényre, a Médiahatóság omnipotenciájára, az "elképesztően homályos kategóriák alapján kiróható büntetési tételekre." Elismeri, hogy a nemzetközi hiszti nyomására megváltoztatott törvény némileg kedvezőbbé tette a netes orgánumok helyzetét, de leszögezi, hogy a soft verzió is tele van érthetetlen, aggályos rendelkezésekkel. Példát is hoz a David J. Kramer által jegyzett felirat: a népszavás kommentek és Bodonovich Jenő médiabiztos esetét hánytorgatja fel (konkrét megnevezés nélkül). Felveti a jogos kérdést, mégis hogy lehet az, hogy míg a törvény körül sertepertélő teljes médiaelit a kommentelés szabadságát hirdeti, addig a gyakorlat ezzel éppen ellenkező irányba tart.
A Freedom House jelentése tudomásom szerint nagyobb (semmilyen) visszhangot nem váltott ki itthon, talán a kekeckedő ellenzék is kezdi érezni, hogy külföldi forrásokra itt egyre kevésbé érdemes hivatkozni, a kormány válaszreakciója előre borítékolható. Bármennyire is sértik azonban nemzeti önérzetünket a nemzetközi jogvédők nagypofájú jogvédősködései, azt azért nehéz nem észrevenni, hogy internet-ügyben valami nincs rendjén az utóbbi időben. A Népszava mellett az indexes kommentek is kiverték a biztosítékot, igaz ezek csak a Magyar Nemzetnél. Ennél talán súlyosabb Bodoky Tamás, az átlátszó.hu főszerkesztőjének kihallgatása és merevlemezének elkobzása. Nincs ebben persze semmi jogszerűtlen, a hatályos médiatörvényben benne van, hogy az újságíró kivételesen indokolt esetben információforrása fölfedésére kötelezhető; kivételesen indokolt eset meg bármelyik esetből lehet, feltéve ha kivételesen megindokolják.
Bármennyire is megdöbbentettek ezek a dolgok, azért lassan én is kezdem belátni: kezdeni kell valamit ezzel a világhálóval. Ma is mikbe nem botlik az ember!, a tiszteletreméltó Távirati Iroda jelenti, hogy pódiumbeszélgetés volt Tusnádfürdőn a médiaszabályozásról. Olvasom, és mondatról mondatra jobban meghökkenek. Kezdődik minden médiaelnökasszony mondatával, asszongya, hogy "a sajtószabadság valóban fontos érték, de a médiavilág egyes szereplői sokszor a véleménynyilvánítás szabadságának alapjoga mögé bújva próbálják elérni, hogy rájuk semmiféle szabályozás ne vonatkozzék." A magam részéről ugyan nem vagyok képzett jogász, de azon azért csodálkozom, hogyan lehet egy emberi mivoltunknál fogva tőlünk elidegeníthetetlen alapjog mögé csak úgy elbújni. Ennyi erővel azzal is jöhetnénk, hogy az egészségügyet igénybe vevők sunyi módon az élethez való joguk mögé bújnak a halál elől. Újra előkerül a társszabályozás jól hangzó elmélete is, ezt már államtitkár úrral együtt harsogja Szalai Annamária, a valóság az, hogy lehet itt társszabályozni, csak éppen a társszabályozó testület döntései nem kötelezőek a Médiahatóságra nézve, előbbinek ellenben minden lélegzetvételét jóvá kell hagyatnia a hazai médiaszabályozás csúcsszervével. Ahhoz a részhez, hogy a megújított szabályozáslényege az átláthatóság és a kiszámíthatóság volt, már kommentárt sem fűzök - ez, a mai helyzetet figyelve egyébként sem volna ildomos -, elég arra hivatkoznom, hogy a médiajogászok egyöntetűen gumikategóriákról, előre megjósolhatatlan joggyakorlatról beszéltek a törvény(ek) kapcsán. Az sem hangzik rosszul, hogy a cél nem a büntetés, hanem a normakövetés ösztönzése. Még sincsen sok értelme, hiszen a sajtószabadság szempontjából a normakövetés jelen esetben az elképzelhető legnagyobb büntetés, pár millió ide vagy oda igazán nem számít, azt meg senki sem gondolta, hogy az állam ezekből akarna meggazdagodni. A végére még találnak egy brit médiapolitikai szakértőt, aki a lehallgatási botrányt elemezve elmondja, hogy Nagy-Britanniában is valami magyarországihoz hasonló törvény lehetne a megoldás az erkölcstelen újságírók megrendszabályozására. Ennyi.
Visszatérve a Freedom House jelentésére, internet-kérdésben olyan illusztris nagyságok közelébe kerültünk, mint Belorusszia, Kazahsztán, Törökország, Oroszország vagy Azerbajdzsán. És ezt állítjuk pódiumra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése