Sokáig azt hittem, hogy a Tusványosi Nyári Szabadegyetem programsorozatának legértelmetlenebb mondatáért járó díjat Szalai Annamáriának adhatjuk, eme elmés megállapításáért : "a médiavilág egyes szereplői sokszor a véleménynyilvánítás alapjoga mögé bújva próbálják elérni, hogy rájuk semmiféle szabályozás ne vonatkozzék." Tévedtem, a Magyar Teátrum által szervezett pódiumbeszélgetés, a Kritika és Színház résztvevői még képtelenebb, már-már oximoronnak mondható következtetésre jutottak: a színházkritikus ne kritizáljon.
Fekete Péter (színházi rendező és a beszélgetésszervező folyóirat főszerkesztője) szerint például olyan új kritikusnemzedékre van szükség, melynek tagjai "kizárólag jobbító szándékkal nyúlnak tollhoz, a külső szem szerepét vállalva dicsérnek, javasolnak, esetleg bírálnak." További nemes feladat is vár ezen új generáció tagjaira: félre kell tenniük "öncélú, gyakran politikai vagy esztétikai (???) prekoncepcióikat.' Az a kérdés már kisebb vita tárgyát képezte, vajon követnie kell -e a jó kritikusnak az általa bírálandó dicsérendő mű alkotásának folyamatát. Ezt az ötletet végül elvetették, hiszen a túlzott közelség a végén még elfogultsághoz, ne adj isten politikai vagy esztétikai prekoncepciók kialakulásához vezetne. Ellenben a fiatal kritikustanoncok általánosságban betekintést nyerhetnének az adott intézmény munkájába, ahogy Fekete szívélyesen megfogalmazta: "Jöjjenek, kövessék a próbafolyamatokat, ismerjék, értsék érezzék meg a színházcsinálás ízét, mielőtt hegyes pengével szúrnának, kaszabolnának!"
Mindez - amellett, hogy jól példázza a médiának és a műkritikának tulajdonított indokolatlan mértékű hatalmat - azért is érdekes, mert a beszélgetés résztvevője volt Pállfy István (KDNP-s képviselő, a Kulturális és Sajtóbizottság alelnöke és állítólagos médiaszakértő) is, aki nemrégiben élesen bírálta Alföldi Róbert Ember Tragédiája rendezését. No nem esztétikai előítéleteire hagyatkozva, melyek aligha lehettek neki, tekintve, hogy nem látta a művet, annál inkább alapozva viszont politikai és világnézeti preferenciáira.
Az egyértelműnek tűnik, hogy a tusványosi ötlet nem ennek a fajta kritikának kíván gátat szabni, hanem a valóban autonóm egyéni ítéletnek, esztétikai véleményalkotásnak. Az esztétikai prekoncepciókkal való leszámolás érdekes agyszüleményét nem lehet másképp értelmezni, mint egy objektív, egzakt esztétikautánzat megalkotásának vízióját. Egy olyan rendszerét, melyben eleve meghatározott a dicsérendő, támogatandó művek listája, az esetleg bírálandó művek meg idővel úgyis kikopnak majd. Ez pedig nemcsak a kritikusi, hanem a művészi szabadság végét is jelentené.
Maga a problémafelismerés helytálló (általában a megoldási kísérletek szoktak inkább tragikomikumba fulladni a jobboldal részéről) - tény, hogy sokan dobálják indokolatlanul a szart, és ez nem feltétlen építő jellegű modell a társadalomra nézve (elég csak szétnézni a különböző hírportálok vagy a Youtube kommentszekciójában, hogy hányan és milyen minőségben nyilvánulnak meg). Én veled ellentétben itt most (még?) nem érzek TTT-áthallást, bár nyilván vicces, hogy azok beszélnek prekoncepciók félretételéről, akik rendszeresen nemzetárulóznak, ballibeznek és világnézeti alapon kirekesztik a fél országot a nemzetből. Ehhez hasonló irányelvek megfogalmazása még nem bűn, csak ne tiltsák a szabad véleménynyilvánítást. Mindenkinek elvitathatatlan joga a tulajdon minőségében megnyilvánulni. De maga a jelenség ettől még létezik, hogy sokszor totál tehetségtelen emberek habzó szájjal osztják az észt olyasvalamiről, amihez abszolút nem értenek (ez a "szakbarbár irigysége"-effektus, vagy csak szimplán tudatlanság, empátiahiány). Azt csak támogatni tudom, hogy inkább a pozitív példákat, az igényes műveket népszerűsítsük ahelyett, hogy egy újabb kerék legyünk a szar PR-gépezetében.
VálaszTörlésÉrtelmezésem szerint a beszélgetés a hivatásos kritikusok és nem a Youtube kommentelők felé fogalmazta meg érveit. Egyébiránt azt sem támogatnám, ha a kommentes fikázásokat akarnák betiltani (ez ráadásul igen nehezen kivitelezhető volna). Ha valaki egy populáris fórumon akar kritizálni egy kulturális terméket, akár keresetlen stílusban is, az szíve joga (az persze más kérdés ha nem az alkotásról, hanem az alkotók/színészek személyéről van szó). Nem gondolom, hogy az alacsony színházlátogatási számokat a negatív kommenteknek és kritikáknak kellene tulajdonítani, de azt sem, hogy az ilyen javaslatok a nézőkről szólnának. Inkább az alkotók közötti belharcról, állami támogatásokról...szólnak. Az persze mindenkinek jó lenne, ha kevesebbet kritizálnák a színházat, vagy bármi mást és nem is mondtam, hogy a problémafelvetés bűn, de a kritizálók kritizálása helyett illene a kritizált dolgok minőségével is foglalkozni. Ez a beszédmód meg, hogy a kritikusnak ilyen-olyan feladatai vannak számomra antidemokratikus és 1 az egyben szocializmus-áthallásos volt.
VálaszTörlésIgen, a hivatásos kritikusoknak szólt. Én csupán arra próbáltam rávilágítani, hogy a leírt/kimondott szónak súlya van, és minél szélesebb közönség előtt hangzik el, a felelősség is annál nagyobb. Ideje lenne már a közszereplőknek és nyilvánosság előtt felszólalóknak (köztük a hivatásos kritikusoknak is) rádöbbenniük önnön felelősségükre (naivitás…) és társadalomformáló hatalmukra. A probléma ott kezdődik, hogy minden létező fórumon dobáljuk egymásra a mocskot ahelyett, hogy az általunk kiemelkedő értéknek tartott dolgokkal foglalkoznánk. Én nem kezdem el SP-t és társait osztani mindenhol, mert egyszerűen nem érdekelnek. Helyettük igyekszem olyan zenéket népszerűsíteni, amelyek számomra fontosak, vagy kellően magas minőségűeknek ítélem meg őket. Persze, van olyan eset, amikor elkerülhetetlen a véleményformálás az esztétikai szemétről, de sokan élvezettel, habzó szájjal személyeskednek cinikusan, és ez senkinek sem válik a hasznára (a beszélgetésnek erre az igazságára próbálom felhívni a figyelmedet!). Én sem vagyok a híve semmilyen szólásszabadságot korlátozó tiltásnak („mindenkinek elvitathatatlan joga a tulajdon minőségében megnyilvánulni”), a beszélgetésben résztvevők motivációit meg nem látom át. Én néhány ember véleményét még nem tartom antidemokratikusnak, amíg törvénybe nem foglalják (ugyanez igaz a zsidózásra, cigányozásra és buzizásra – ezek a demokrácia és a szólásszabadság kellemetlen velejárói; a fentebb említett felelőtlen, tudatlan, empátiahiányos emberek megnyilvánulásai). A bajok sokkal inkább a párbeszéd hiányánál keresendők, vagy inkább a párbeszéd iránti nem létező igénynél… Persze már én is elvesztettem minden hitemet és reményemet ezzel kapcsolatban. Az embereket annyira elvakítja a gyűlölet, olyan szinten a saját torz szűrőjükön keresztül látják a világot (és nem létező dolgokat fogadnak el axiómaként), hogy nincsenek már közös alapjaink, objektív képzettársítású fogalmaink. Akkor is mocskos buzi, zsidó, cigány, komcsi, ballib (vagy éppen neonáci) maradsz, ha tótágast állsz is. A párbeszéd és a vita mára már sajnos lehetetlenné vált az esetek többségében. Az emberek önként mondtak le a szabad gondolkodás és a demokrácia terhéről és felelősségéről, mi hiába sikítozunk.
VálaszTörlésEttől függetlenül a blogod zseniális, élvezet olvasni a cikkeidet, rendkívül tehetséges és művelt vagy, csak így tovább! :) Szélmalomharc, de nem tehetünk mást, mint hogy elébe megyünk és megvívjuk…